Nagykunság déli részén található Mezőtúr gazdag kézműves múltjából a 19. század közepétől kiemelkedett a fazekasság. Az itt készült használati tárgyak, dísztárgyak az ország legtávolabbi részére is eljutottak. Aki csak felületesen ismeri a város történetét, az is tudja, hogy a túriak a vásárukról és a korsóikról voltak híresek, illetve ma is ezek a fő nevezetességeik.
Mezőtúr fazekassága a múltból megörökölt hírnevét és a magyar kézművesség történetében elfoglalt jelentős helyét megőrizve ma is él, fejlődik. Az itt felhalmozódott tudás hordozói azok a műhelyek, kisebb vállalkozások, ahol a helyben tanult mesterek dolgoznak, illetve oktatnak.
A műhelyekben a jelenkori igényeknek megfelelő tárgyak készítése mellett komoly értékmentő munka is folyik: egy több száz év alatt kiforrott tárgykultúra emlékeit őrzik kiégetett kerámiában, technikai tudásban, szakmai hozzáértésben. A mezőtúri fazekasság nem csupán a helyi mesterek számára fontos, nem csupán a megélhetés egyik formája. A város lakosainak identitását nagyban meghatározza, hogy van egy híres szakma, melynek gazdag múltjára és létező jelenére mind elődeik, mind a mai emberek büszkék lehettek és lehetnek. A helyi turizmus is alapvetően erre a kultúrára épül. Mivel maga a város, és lakói időben felismerték, hogy ennek az értéknek segítség kell, hogy fenn tudjon maradni, különösebb külső beavatkozás nélkül létrehozták azokat az intézményeket (múzeum, tájház, iskola, stb.), amelyek hitelesek és erre az értékőrzésre alkalmasak lehetnek.