Albán népi egy- és többszólamúság

A hagyományos albán többszólamú zene két stiláris csoportra osztható: az észak-albániai gegek illetve a dél-albániai toszkok és labok által énekeltekre.

Az iso terminus a bizánci egyházi zene ison-jával áll kapcsolatban és a többszólamú éneklést kísérő alaphangra utal. Az alaphangot kétféle módon adják elő: a toszkoknál körkörös légzést használva folyamatosan éneklik az 'i' magánhangzót, míg a labok az alaphangot néha a dal szövegének ritmusára éneklik. A főleg férfi énekesek által szolgáltatott zene hagyományosan a közösségi események széles körében jelenik meg, például esküvőkön, temetéseken, betakarítási ünnepségeken, vallási ünnepeken vagy olyan népi fesztiválokon, mint a jól ismert albán girokasztrai.
Az albán izo-polifónia jellemzői a két szólórészből álló dalok: dallam és válaszdallam, kórus által előadott bourdonnal kíséve. A szóló részek szerkezete a bourdon előadásának különböző módja szerint variálódik, amelynek sokféle strukturális változata van, főképpen abban a populáris stílusban, amit az előadó csoportok használnak. Az utóbbi néhány évtized alatt a kulturális turizmus enyhe növekedése és a kutatói társadalom érdeklődésének fokozódása ez iránt az egyedülálló néphagyomány iránt hozzájárult az albán izo-polifónia újraéledéséhez. Viszont a szokást negatívan befolyásolja a szegénység, a jogi védelem és az előadók anyagi támogatásának hiánya – fenyegetve a dalok és technikák hatalmas repertoárjának továbbadását. A fiatalok elvándorlása a vidékről a nagyobb városokba és külföldre munkakeresés céljából csak növeli ezt a veszélyt. E feltételek mellett jelenleg e hagyományt inkább a hivatásos népművészek örökítik mint a családok.