Isztriai skála: kétszólamú ének- és zenehagyomány (Horvátország)
A nyugat-horvátországi Isztriai-félszigeten az isztriai skálán való kétszólamú éneklésnek és hangszeres játéknak több változatát megőrizték a horvát, isztro-román és olasz közösségek.
A stílus jellemzője az élénk, részben nazális éneklés. Mindkét énekszólam tartalmaz bizonyos fokú variációt és improvizációt, de a végén a két előadó mindig egyszólamban, vagy egy oktávnyi különbséggel énekel. Jellegzetes hangszerei a sopele nevű síp, amelyet mindig párban szólaltatnak meg, valamint a duda, a furulya és a tambura. Számos helyi változat fejlődött ki, helyi jellegzetességekkel. Például az elsősorban a horvát lakosság körében elterjedt kanat-ban a második szólamot gyakran támogatja vagy helyettesíti egy kis sopele. A tarakanje néven széles körben ismert változatban a szöveget időnként jellegzetes szótagokkal helyettesítik (ta-na-na, ta-ra-ran, stb.), a furulya hangját imitálva. Ez a hagyomány ma is része a mindennapi életnek és a jeles alkalmaknak: esküvőknek, közösségi és családi ünnepeknek. Művelői –mintegy száz kiváló énekes és zenész, valamint tízegynéhány kézműves mester– az idősebbektől szerezték tudásukat. Napjainkban gyakran bekapcsolódnak az egész vidéken megtalálható szervezett amatőr folklór csoportok munkájába.
