Románia szerte sokféle néven nevezik a doinát, a rögtönzött és spontán ünnepélyes egyszólamú lírai kántálást. A román népművészet egyik legjellegzetesebb elemeként az egyetlen létező zenei műfaj az ország sok területén, egészen az 1900-as évekig.
Doinát énekelni bármilyen kontextusban lehet: szabadban, otthon, munkahelyen, vagy virrasztáskor, de mindig szólószerűen. Zenei kísérettel is előfordul, ilyenkor hagyományos furulya, duda vagy akár rögtönzött hangszerekkel együtt szólalnak meg. Több regionális variánsa létezik. A doinában kifejezésre kerül az emberi érzelmek széles skálája és mélysége: szomorúság, öröm, magány, szerelem, valamint rávilágít a mindennapi élet témáira, a társadalmi feszültségektől a banditatámadásokig. Az egyes kántálók képessége szerinti érzelemmel és virtuozitással előadott doina egyéni és társadalmi szempontból jelentős katartikus hatást eredményezhet, mely erősíti az összetartozást. A hagyomány más művészeti ágak kifejlődéséhez is vezetett (mint például a tánc). Mai világunkban veszély fenyegeti mert szakadás történt az apáról fiúra hagyományozódás vonalában. Bár még tizenöt elismert személy képviseli a különböző doina típusokat, de meg kell teremteni az előadási és átörökítési környezetet, hogy a román szellemi kulturális örökség eme fontos eleme tovább virágozzék.
