Gyékény szavunk egyaránt jelöli a növényt és a belőle készített szőnyeget. Tápé életéhez évszázadokon keresztül hozzátartozott mindkettő.
Az alapanyagot férfiak gyűjtötték, a levelek széléről lehúzott selyömből gyerekek, fiatalok és öregek sodorták a felvetőszálat, a szövést főként nők végezték. Két-két karóra átalfát fektettek, egy bordán átfűzve ezekre vetették föl az ijant, majd az előkészített leveleket hol jobbról, hol balról bújtatták közéjük. Néhány szál behúzása után szövésüket a bordával tömörítették.
Az évszázadokon át megőrzött ősi technikát generációk adták tovább egymásnak. Ez a folyamatos átadás-átvétel a 20. század második felében megállt ugyan, de ma is vannak asszonyok, akik „fölőtik az ijant", életben tartják gyékényszövést. Munkájuknak köszönhetően a gyékényszövés máig jelen van Tápén.
