Sárköz sajátos, gazdag népművészetének kialakulása az itt élő református lakosság 19. századi Duna-szabályozást követő ármentesítése után bekövetkező gyors meggazdagodásának egyenes következménye.
A jellegzetes szőttes- és hímzéskultúra, a gyöngygallér, a színes, nemes anyagokból álló viselet, az ahhoz tartozó kiegészítők - a gabóca csipke, a tornyosbársony - a nyelvjárás és a tájegységre jellemző népdalok és táncok együttesen határozzák meg a sárköziek kulturális önazonosságát.
Mindez manapság a Sárközi Lakodalom elnevezésű rendezvényen jelenik meg egyszerre, így a program a sárközi népművészet és folklór átadásának, továbbélésének, láthatóvá válásának jó alkalma.
A ma élő és alkotó sárközi kézművesek (többségében a Tolna Megyei Népművészeti Egyesület tagjai), hagyományőrző egyesületekben tömörülő néptáncosok, népdalénekesek, népzenészek a hagyományok életben tartói és továbbadói.
Az átörökítés folyamatában jelentős szerepet vállalnak az oktatási intézmények. Pedagógiai programjaikban kiemelt óraszámban szerepelnek a sárközi hagyományok.
