A szegedi papucs készítésének és viselésének élő hagyománya

A papucs a 19. században vált Szegeden a nők ünnepi és köznapi, valamint a férfiak köznapi viseletének részévé.

Elterjedését a polgári viselet átvétele és az 1879-es nagy árvíz után lekövezett utcák segítették elő. A lábbeli egyediségét, szegediségét a papucs elkészítésének és díszítésének módja adja.

A hagyományos szegedi papucsok páratlanok voltak, azaz egy kaptafára készültek. Viselés közben alakult ki belőlük a jobb- és ballábas változat. Mivel a papucsos mesterséget csizmadiák, nem pedig a cipőkészítők kezdték művelni, a papucs részeinek összeillesztése is a csizmák összevarrásának megfelelően (kifordítva, nedvesen) történt.

A női ünnepi papucs felső része készülhetett bőrből, bársonyból, selyemből, szövetből flitterrel, gyöngyvarrással ékítve. A szegedi papucs ma is része az újasszony viseletnek a szegedi lakodalmakban, használják országszerte a néptánccsoportok, újragondolt változatai pedig egyre népszerűbbek a hétköznapi használatban.

• Jelölő nyomtatvány »
• Képgaléria »
• Videó »