Ommegang Brüsszelben, évente megrendezett történelmi felvonulás és népi fesztivál
Ommegang Brüsszelben, évente megrendezett történelmi felvonulás és népi fesztivál
A brüsszeli Ommegang, az éves történelmi felvonulás és népi fesztivál minden év július két estéjén kerül megrendezésre Brüsszel történelmi központjában. Az ünneplés számszeríj-versennyel és a Sablon templomban szertartással kezdődik.
A környező utcákon a különféle csoportok nagy felvonulássá formálódnak. A felvonulás a városon keresztül vezető 1,5 km hosszú út bejárását követően érkezik meg a Grand-Placehoz, ahol a csoportok csatlakoznak Brüsszel előjárójához és az élő örökség különböző formáinak képviselőihez. Együtt felvonulnak, majd néhány csoport részt vesz egy 1930 óta alakuló előadáson. A fesztivál vallásos eseményként jött létre 1348-ban, a 18. században azonban a hagyomány ápolása visszaesett, a modern Ommegangot 1928–1930-ban újították meg az 1549-ből származó leírások alapján, amelyen V. Károly is részt vett. Manapság a hagyomány egy ünnepélyes, helyi örökségelemmé vált. A résztvevők között különféle önkéntes csoportok találhatóak, akik megteszik az előkészületeket, illetve részvételre ösztönözik a fiatalabb tagokat. Ezek a csoportok klubszövetségekké váltak, amelyek július elején az Ommegang során találkoznak és más csoportokkal is együttműködnek. A gyerekek a szüleikkel együtt vesznek részt, sokan pedig már negyven vagy ötven éve részesei az eseménynek. A gyakorlat életképességét folyamatosan ellenőrzik, és az Ommegangot felügyelő egyesület folyamatosan részt vesz a következő esemény előkészítésében és népszerűsítésében.