Az indonéz-batik néven ismert kézzel festett pamut- és selyemkelmék készítésének technikája, jelképrendszere és kultúrája elejétől végéig áthatja az indonézek életét: a csecsemőket batikolt kendőkben hordozzák, amelyeket szerencsét hozó mintákkal díszítenek, a halottakat pedig temetkezési batikokba burkolják.
Általában hétköznapi mintájú ruhadarabokat viselnek üzleti és más hivatalos környezetben egyaránt, a különleges változatok pedig szerves részét képezik esküvők és a gyermekvárás ünneplésének, de szerepet kapnak a bábjátékban és más művészeti ágakban is. A kelmék még bizonyos rítusokban is központi szerephez jutnak, ilyen például a királyi batik belehajítása a vulkán kráterébe. A batikot mesterségükre büszke kézművesek készítik, akik forró viasszal az anyagra rajzolt pontokból és vonalakból alakítják ki a mintát. A viasz rezisztens a növényi és más festékekre, így a kézműves különböző színeket alkalmazhat. A viaszos kelmét a festőlébe meríti, majd forró vízzel eltávolítja a viaszt, azután megismétli a folyamatot, ha több színt kíván elérni. A minták óriási változatossága a számtalan befolyás hatását tükrözi: az arab kalligráfia, az európai virágcsokrok, a kínai főnixmadarak és japán cseresznyevirágok jól megférnek az indiai és perzsai pávákkal. A batikolás mestersége többnyire egy-egy családon belül hagyományozódik, és szorosan összefonódik az indonéz nép kulturális identitásával. Színeinek és mintáinak szimbolikus jelentésén keresztül kifejezésre juttatja az indonézek szellemiségét és kreativitását.
