Selmeci diákhagyományok
A selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémia diákhagyományainak továbbélése a jogutód intézményekben (Miskolci Egyetem, Nyugat-magyarországi Egyetem)
A selmeci diákhagyományok eredete a Selmecbányán 1735ben alapított Bányászati Tanintézet, később Bányászati és Erdészeti Akadémia hallgatóihoz és hallgatói önszerveződéseihez kötődik.
A hagyományok az intézmény Sopronba, majd Miskolcra költözése után is fennmaradtak, sőt további helyi elemekkel bővültek, és a mai napig élnek a soproni, miskolci egyetemi hallgatóság körében. Ezen hagyományok része többek között az egyenruhaviselet, a napjainkban is szigorú szabályok szerint szerveződő diáktársaságok működése, a társaságok által rendezett, meghatározott ceremóniák szerint zajló szakestélyek, a daloskönyvekben összegyűjtött diáknóták, valamint a nótázás, a valétálás (búcsúzás) szokása, mely utóbbihoz a Szalamander (fáklyás felvonulás a városban) és a valétabál eseményei tartoznak.
A külsőségeken túl azonban sokkal fontosabb az a belső tartalom, amit „selmeci szellemnek” nevezünk, és amelynek legfőbb jellemzői a vidámság, a barátság, a közösségtudat, a hivatásszeretet, és a hazaszeretet. A selmeci diákhagyományok a régi, pozitív minták felelevenítése és továbbörökítése révén az oktatási intézményhez való erősebb kötődést is erősítik, és bensőséges kapcsolatot teremtenek a felsőbb évesek és fiatalabb társaik között.
